+3620 425 7771

info@rabaratok.hu

Previous slide
Next slide

A megalakulásunk óta bajos volt a felszerelések és elsősorban a kenuk megfelelő tárolása. Eddig az aszalóépület egy nem használt helyisége rejtette az összes felszerelésünket, ez azonban a pakolások, transzferek szempontjából mindig problémás volt, arról nem is beszélve, hogy a hajókat mindig át kellett pakolni a tartóról a trélerre, a túra végén pedig mindent ugyanúgy vissza. Az Önkormányzat a helyi Leader-programban sikeresen pályázva teremtett elő forrást egy, a pakolási és tárolási szempontoknak maximálisan megfelelő csónakház megépítésére. Fő szempont volt, hogy az önkormányzati tulajdont képező, az egyesület által üzemeltetett értékes felszerelések az előírásnak megfelelő, kellő biztonságú tárolót kapják. Lényeges eleme volt a tervezésnek, hogy a tréler hajókkal megpakolva beférjen az épületbe, illetve legyen egy rágcsálóbiztos helyiség, ahol a mentőmellények, felfújható hajók is biztonságban tárolhatók.

Az építkezés a nyári melegben kezdődött a kivitelező által, ám rögtön szükség volt az egyesületi tagok szorgalmára, hisz a burkolatfák festését több délutáni elfoglaltság során végeztük el. Ezt követte szerkezetkész állapotban a kis helyiség belső festése és járólapozása, melyet szintén egyesületi erővel végeztünk el. Megkaptuk a hajótartó villákat, ezek felfúrását követően a nagy garázsrészt is OSB lapokkal magunk burkoltuk le. Ezenkívül evezőtartót készítettünk házilag, berendeztük bútorokkal, takarítottunk, és az október 21-i átadó délelőttjére minden eszközünket sikerült új, végleges helyére költöztetnünk.

forrás: V. Németh Zsolt

Az avatást az „Év vízitúra útvonala” címátadóval együtt egy ünnepség keretein belül rendeztük meg. Nagy öröm volt számunkra, hogy a társegyesületek is képviseltették magukat, és osztoztak örömünkben. Kocsis Zsolt polgármester ismertette a jelenlévőkkel a projektet, majd dr. Takács Gyula plébános úr áldotta meg az épületet. A nemzeti színű szalagot polgármester úr és V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő úr társaságában vághattam át, és nagy örömmel konstatáltam, hogy a Rábarátok Egyesület bázisa hivatalosan is elkészült.

Engedjék meg, hogy a rengeteg segítő egyesületi kéz mellett néhányaknak külön is köszönetet mondjak, akik sok-sok alkalommal, szabadidejüket nem sajnálva tették hozzá munkájukat a végeredményhez: feltörekvő kormányosunknak, édesapámnak, Kocsis Zsoltnak a villák felszerelésében, a burkolásban, a pakolásban, az ünnepség szervezésében, az egész projekt megvalósításában nyújtott segítségéért, Bérdi Bencének a külső, belső burkolat festésében, a szekrénypakolásban, és a ”beköltözésnél” nyújtott segítségéért. Sekulic Dejannak szintén a külső, belső festésben, az ajtófestésben, a pakolásban, a berendezésben való részvételéért. Végül, de nem utolsósorban Varga Viktornak, legújabb tagtársunknak a belső festésben, a járólapozásban, a fugázásban, a pakolásban és a berendezésben való önzetlen segítségéért.

Az avatóünnepség vendéglátással, egy közös kötetlen délutánnal zárult. Köszönjük a lányok, asszonyok finom süteményeit, az elkészült halászlevet és a szervírozást, az egész napos sürgés-forgást.

forrás: V. Németh Zsolt